Friss ^^ by: SimJang
2014.március.31
ZE:A HyungSik megsérült a Real Men-ben.
Egy rossz csúszás következtében ZE:A Park Hyung Sik-ot elvitte a mentő, de a cége azt mondta, hogy rendben van, és tudja folytatni a tevékenységeit. Március.30-án az MBC Real Men-ben azt közvetítették amikor Park Hyung Sik és a társait tank-ra képezték. Ahogy kilépett a fedélzetre a létrára, a létra megcsúszott, amire HyungSik leesett és nem tudott mozogni a fájdalom miatt.
Azonnal a katonai orvoshoz vitték, aki azt mondta, hogy ez nem úgy tűnik mint ha a balesetből adódó sérülés lenne. Azonban az orvos megállapította, hogy egy herniated lemezt találtak a vizsgálat során. HyungSik eleinte meglepődőtt, de hálás volt, hogy megtudta még korán. Az enews beszélt a Star Empire Entertainment képviselőjével, aki azt mondta: " Szerencsére nem volt nagy a sérülés, folytatja majd a tevékenységeit. MIvel azonban az állapotát ellenőrizni kell, nem fog csinálni semmi megerőltetőt, és ellátást fog kapni majd a kórházban. "
A képviselő folytatta: " Megvizsgálták a herniated lemez miatt, és szerencsére ez nem komoly. Ez nem elég komoly, hogy megakadályozza a menetrendjét a Real Men-ben. Természetesen HyungSik állapota az első. Hálásak vagyunk minden aggódalomért amit mindent küldött, mi keményen dolgozunk majd, hogy segítsünk neki mindenben. "
Credit: ohkpop.com, Photo credit: MBC
2014.04.01. 19:02, SimJang |
Friss ^^ by: SimJang
Sok minden a Bővebben-ben pl:
- MBLAQ Lee Joon szeretne unit csapatban lenni ZE:A KwangHee-vel.
- ZE:A Kwanghee elmondta, minden nap néz pornót.
- sok-sok kép is !!
További frissek a "Bővebben"-re kattintva!
2014.03.30. 19:50, SimJang |
Friss ^^ by: SimJang
HyungSik 'Will Tomorrow Come?' OST-ja a Bonnie és Clyde musical-hez.
2014.03.28. 12:50, SimJang |
Friss ^^ by: SimJang
- ZE:A Im Si Wan részt vett Makóban az ′Asian Film Awards'-on.
- ZE:A HyungSik sugároz, az édes karizmatikus tavaszi képeken.
- ZE:A Park HyungSik hajlandó meztelenül lenni és leborotválni a fejét egy szerep miatt.
- ZE:A DongJun vezető szerepet kapott a Goong musicalben és Japánba utazott.
További frissek a "Bővebben"-re kattintva!
2014.03.27. 19:58, SimJang |
Friss ^^ by: SimJang
További frissek a "Bővebben"-re kattintva!
2014.03.26. 15:48, SimJang |
|